2013. május 2., csütörtök

Három húsvéti küldetés - Mt 28:1-20



Három húsvéti küldetés
Mt 28:1-20

n  Ha öt állítás közül az egyik hamis, hogyan állapíthatod meg? Nem könnyű.
n  Néha a hazugság nagyon hasonlít az igazsághoz, és fordítva, az igazságot sokat hazugságnak veszik, és nem fogadják el.
n  A húsvéti történet is ilyen.
n  A négy evangélista más és másképp számol be a húsvéti eseményektől.
n  Jézus testét sírba helyezték. Arimáthiai József és Nikodémus hoztak mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni.” - Jn 19:39-40. De az asszonyok is készítettek fűszerszámokat, még péntek este, és Vasárnap reggel igyekeztek vele a sírhoz, hogy Jézus testét bebalzsamozzák.
v  Odaérve megtudták, hogy földrengés volt.
v  Egy angyal, fehér ruhában, elhengerítette a követ, és ráült arra.
v  A római katonák elájultak a félelemtől.
n  Három küldetésről olvasunk: az angyalokéról, a katonákéról és a tanítványokéról.

I. Az angyalok küldetése
n  De két dolog közös mindegyik evangéliumban: asszonyok találkoztak először a nyitott sírral és a feltámadott Jézussal, és mindegyik evangélium beszámol arról, hogy angyalok várták a sírhoz jövő asszonyokat: ők adták át az örömhírt. Mit mondtak?
n  (1). Ne féljetek!
v  Az angyalok általában ezzel kezdték, mindig. Az Úr Jézus születésekor: „Ne félj Mária…” „Ne fél magadhoz venni Máriát…” „Ne féljetek, íme, hirdetek néktek nagy örömet!” A feltámadáskor is.
v  Ma is ezt üzeni. Kell-e nekünk ez az üzenet?
n   (2). Feltámadott!
v  Azoknak kellett ezt mondani, akik szemükkel látták meghalni a kereszten! Látták átszúrt oldalát!
v  Feltámadt! A testének templomáról beszélt, amikor azt mondta, hogy „rontsátok le…”
v  Igazat mondott. Akkor a többi is igaz, amit mondott.
n  (3). Nincsen itt!
v  Jézus nem volt a sírban. A ruhák ott voltak… A fejére tett keszkenő ott volt...
v  Némelyeknek ez nem elég. Például, Tamásnak: „amíg nem teszem ujjaimat a szegek helyébe…” Bizonyítékokra várnak.

II. A katonák küldetése
n  Az igazsággal párhuzamosan a hazugságot is terjesztik.
v  Vannak, akik csakis ezzel vannak elfoglalva.
n  Azt suttogják:
v  Ez a történet nem igaz. Ne higgy benne!
v  Valaki kitalálta.
v  Valaki félre akar vezetni.
v  Halott emberek nem támadnak fel.
v  Isten nem bocsát meg bűnöket.
v  Nyomorult bűnös vagy, nem érdemled meg Isten szeretetét, (mellesleg: ez igaz.)
n  Állj ellene a hazugságnak! Isten szeret. Akik tudják az igazságot, mondják el azoknak, akik nem tudják. Az evangélium ma is hirdetve volt.  
n  Máté evangéliuma számol be arról, hogy a feltámadás reggelén a katonák elmentek és jelentették a történteket: bementek a városba, és megjelentették a főpapoknak, hogy mi történt.
n  Egybegyülekezve a vénekkel együtt, tanácsot tartottak, és sok pénzt adtak a vitézeknek.
v  A katonák az életükkel játszottak, a római törvény szerint! Tudjuk például a Cselekedetek könyvéből, hogy Heródes kivégeztette azokat, akik őrködtek Péter fölött ApCsel 12-ben, miután Péter kiszabadult. Ezért akart öngyilkosságot elkövetni a Filippi börtönőr is, mert ha a foglyok megszöktek, ahogyan ő gondolta, akkor őt úgy is kivégzik… Azzal lehetett leállítni, hogy Pál kikiáltott, hogy „mindnyájan itt vagyunk”!
v  Az őrök jelentették, hogy nincs meg a Jézus teste: angyal szállott le, elhengerítette a lepecsételt követ, és az őrséget álló leestek, mint a holtak.
v  Ugyanis, még szombat előtt a papi fejedelmek felkeresték Pilátust, és arra kérték, hogy őriztesse a sírt, mert Jézus előre megmondta, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Ez szerintük nyilvánvalóan nem volt lehetséges, de ellophatják halott testét a tanítványai, és azzal elhíresztelhetik, hogy feltámadott. Pilátusnak azonban elege volt már belőlük, elkergette őket, és röviden annyit mond, hogy van nektek őrségetek, őrizzétek, amint akarjátok. Kurtán-furcsán lerázta őket magáról.
v  Erre a főemberek elmentek, lepecsételték a követ, és az őrséggel őriztették éjjel és nappal. Bizonyosak akartak lenni, hogy sem be, sem ki nem jöhet senki.
n  De harmadnap reggelén mégis azzal a hírrel jöttek az őrök, hogy Jézus feltámadt! Nos ezt kellett valahogy eltussolni: megvesztegették az őröket, azt híresztelve, hogy a tanítványai lopták el a Jézus testét. Sok pénzt adtak nekik, hogy ezt a hazugságot híreszteljék. Ez majdnem úgy hangzik, mint egy XXI. századi történet…
n  Miért volt szükség a megvesztegetésre? Azért mert a sír üres volt. Ezt nem tagadhatta senki! Az őrök sem tagadhatták, a főpapok sem, mert ha csakugyan nem támadt volna fel Jézus, ők bármikor megmutathatták volna eltemetett testét!
v  Nem a tanítványok találták ki az üres sírt. A papok találták ki, hogy ellopták Jézus testét, hogy megmagyarázzák az üres sírt. Mert az üres sír nyilvánvaló volt.
v  A főpapok igyekeztek a bőrüket menteni azzal, hogy megpróbáltak elhíresztelni egy hazugságot.
v  Aki nem hiszi az Úr Jézus feltámadását, nem hiszi az igazságot, az ilyen módszerhez folyamodik, és ehhez ilyen megvesztegetésre van szükség. A pénz sokszor elhallgattatja az igazságot.
n  Ó. mennyi hazugság van! Mennyi pénz pazarolnak hazugságokra! Vegyük számba a főbb hazugságokat.
v  Van, aki azt írta, hogy az Úr Jézus nem is halt meg, hanem a hideg sírban magához tért ájulásából, onnan kijött, és ezért üres a sír. De nem is halt meg igazán! Igen ám, de keresztről hallható volt a halálkiáltása, ezt pedig nem lehet színlelni! A lábszárait éppen azért nem törték meg, mert már halott volt. Hogy mégis biztosak legyenek benne, dárdával átszúrták az oldalát, a szívét. János ennek szemtanúja volt, és leírta, hogy vér és víz folyt ki belőle, ami a halál beálltát bizonyítja.
v  Az Iszlámvallás azt mondja, hogy nem Jézust feszítették meg, hanem volt Jézusnak egy ikertestvére, így könnyű volt azt mondania Jézusnak, hogy feltámadt a halálból, hiszen nem is ő halt meg! Erre csak azt válaszolhatjuk, hogy az Úr Jézus születése, élete, csodái kizárják, hogy ikertestvére lehetett volna. Hát még a halála és a feltámadása! Kajafást, Pilátust, Heródest, a tanítványokat nem lehetett megtéveszteni.
v  Mások azt mondják, hogy Jézus valóban meghalt, de nem támadt fel, mert a tanítványok képzelődtek. Elképzelték, hogy ő a feltámadás és az élet, és oda képzelték a feltámadását is, mert annyira szerették, hogy napokig hallucináltak, látomásaik voltak. De hogyan történhetett meg, hogy ketten ugyanazt hallucinálták, sőt, egy alkalommal több mint ötszázan egyszerre? Már az első napon megjelent többször, Mária Magdolnának, az asszonyoknak, Péternek, az emmausi tanítványoknak, a többi tanítványoknak, hol itt, hol ott… Ezek mind hallucináltak, negyven napon át, aztán egyszerre hirtelen megszűnt minden képzelődés?
v  Érkezzünk vissza ehhez a hazugsághoz, amit a zsidó főemberek híreszteltettek az őrökkel, hogy ellopták a tanítványok. Hajlandók lettek volna ezek a tanítványok vállalni a mártírhalált, ha csakugyan ők lopták volna el a Jézus testét? Ó, nem! Megvesztegetésre volt szükség, mert el akarták takarni az igazságot. És sok pénz. Mint ahogy ma is történik ilyesmi, amikor az igazság elhallgattatását akarják.
n  A megvesztegetés eszköze: a pénz volt. Sok pénz. Pénzért sok gonoszságot elkövettek már.
v  Az ApCsel-ben Pált azért hívatta magához Félix helytartó, mert remélte, hogy pénzt adnak neki. De mivel nem adtak, ezért Pált nem bocsátotta szabadon.
v  Júdás Jézust is pénzért adta el, harminc ezüstért. Utána megbánta tettét, szétszórta a harminc ezüstöt a templomban, ahonnan összeszedték, de nem merték a templomi szent pénzek közé tenni, mivel az vérnek ára volt: megvették rajta Akeldamát. 
v  Józsefet is pénzért adták el a testvérei.
n  Lehet, hogy ezekre azt mondjuk, hogy ez Júda bűne, az meg a Júdás bűne… De mi hogyan állunk ezzel a pénz dologgal?
v  Minden rossznak gyökere a pénz szerelme, mondja Pál apostol (1Tim 6:6).
n  A megvesztegetés nem érte el célját. Az igazság előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hiába próbálják eltitkolni, meghamisítani.

III. A tanítványok küldetése
n  Menjetek! – Ez először az asszonyoknak szólt.
v  Igaz, hogy önigazultsággal nem lehet örömhírt vinni. De a másik gyűlölésével, ítélgetésével sem! A rosszindulat, a rágalmazás, az önzés – nem segíti küldetésünk teljesítését. Nem tulajdoníthatod el Isten ítéletét és nem ülhetsz a bírói székbe önigazult módon!
v  Húsz évszázada ez a gyülekezet feladata: elmondani, hogy Jézus él. Van remény! Van bűnbocsánat és megigazulás.
n  Parancs. Mit tartalmaz a misszióparancs? „Tegyetek tanítvánnyá!”
v  Ez felszólító módban van.
v  Nem: baptistákká (katolikusokká, adventistákká, reformátusokká...)
n  Erre van szükség.
v  Nemcsak a nevünk kell megváltozzon, hanem a szívünk is! Nem a külső, hanem a belső!
n  Tanítvánnyá kell lenni! Mit jelent tanítványnak lenni?
v  A tanítvány követi Jézust.
v  A tanítvány tanul a Mestertől.
v  A tanítvány engedelmeskedik a Mesternek.
n  „Elmenvén”
v  Jézus terve, hogy emberekre bízta az evangéliumot
v  Hol vannak az evangélisták? Te is az kell legyél!
v  Nem: ’Hívjátok be őket!” hanem „Menjetek el!”
n  „Megkeresztelvén”
v  Kiket? – akik tanítványok lettek
v  Hogyan? - βαπτιζω
n  „Tanítván”
v  Nem filozófiát, hanem amit az Úr tanított.
v  Ő a Mester.
n  Az Övé minden hatalom, és velünk van.
v  Egy katolikus szemináriumban a dékán kiosztotta az egyik diáknak, hogy készítsen egy prédikációt a kápolnai alkalomra. Az még sohasem prédikált. Egész éjjel nyugtalanul készült. Reggel odaállott a szószékre és azt mondta: „Tudjátok, mit fogok mondani?” Azt mondták: Nem. Erre azt válaszolta: „Én sem tudom.” A gyülekezet szabad.
v  A dékán nem örült az esetnek. Azt mondta, adok egy újabb esélyt, holnap. Jó lesz, ha felkészülsz és prédikálsz! Megpróbált készülni újra, de nem ment. Reggel, a szószéken azt kérdezte: „Tudjátok, mit fogok mondani?” Azt mondták: „Tudjuk!” Erre azt felelte, hogy ha tudjátok, akkor nekem nem kell mondanom. A gyülekezet szabad.
v  A dékán megharagudott. Azt mondta, ha nem fogsz prédikálni, ki kell dobjalak. Még kapsz egy újabb esélyt, holnapra. De másnap se jött a prédikáció. Azt kérdezte: „Tudjátok, mit fogok mondani?” Ezúttal némelyek azt mondták: „igen”, mások, hogy „nem”. Erre a fiatalember azt felelte: akik tudják, mondják el azoknak, akik nem tudják. Menjetek békével!
v  A dékán átölelte és azt mondta: ezúttal sikerült elmondani az üzenetet: akik tudják, mondják el azoknak, akik nem tudják.
n  Ma az evangélium hirdetve volt általad. 

Nincsenek megjegyzések: